Geländer

Ma már nagyon sokan foglalkoznak korlát „gyártással”. A zárójel azért van, mert a legtöbb cég, aki ezzel a fajta tevékenységgel foglalkozik valójában nem gyártó üzem hanem előre gyártott elemeket megvásárló és beépítő cég. Ennek a fajta megoldásnak van sok előnye és hát vannak hátrányai is. Az előnye, hogy készen lehet kapni, elemekből viszonylag gyorsan össze lehet állítani. Mi ebben a szegmensben nem kívánunk versenybe bocsátkozni. Cégünk közel 20 éve foglalkozik korlát gyártással és beépítéssel, még azokban az időkben kezdtük, amikor minden egyes korlát elemet és alkatrészt magunknak kellett kitalálni, megtervezni, legyártani. Ebből adódóan nagy tapasztalatot szereztünk a valódi korlát gyártásban, ezen belül is az egyedi igények megvalósításában. Éppen ezért ha Önnek egyedi elképzelése, műszakilag komplikált megoldásra van szüksége, ehhez pedig egy komoly kivitelezői csapatra akkor keressen minket bátran. Saját gyártó üzemmel rendelkezünk, melyben kitűnő szakembereink tervezők, lakatosok, awi hegesztők, szálcsiszoló és polírozó kollégáink segítségével valósítjuk meg az Önök elképzeléseit. Ezen tevékenységünkhöz rendelkezünk az "egyszerű" kézi csiszoló gépektől kezdve a legmodernebb technikáig. Ajánlom figyelmükbe a 2018-as Construmára készült a „Jövő Otthona” projekt részeként megvalósuló saját tervezésű, szálcsiszolt rozsdamentes acélból készült üveg korláttal és tömör fa fellépőkkel ellátott lépcsőnket.

« Vorherige Seite Nächste Seite »

Über Uns

Brücke auf der Qualität. Sie können auch unsere Produkte und Dienstleistungen zu erfahren!

Kontakt

Haben Sie eine Frage? Der Preis anbieten wollen Sie? Kontaktieren Sie uns:

Adresse: Ungarn, Székesfehérvár, Mori Straße 154.
Mobil: 00 36 20 547 1282
E-mail: bundik@inoxmester.hu

© Copyright Attila Bundik.