Látogassa meg webshopunkat is: www.bundik.hu
inox mesterinox mesterinox mesterinox mesterinox mesterinox mester
BLOG

Filmdíszlet

2019.07.19 | hvg.hu, origo.hu,

Mars Utunk a vörös bolygóra

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy újra felfedezze magának a magyar lehetőségeket egy vörösbolygó-projekt, hiszen a National Geographic 2016-ban Magyarországra hozta addigi legnagyobb költségvetésű sorozatát, az egyszerűen csak Mars című dokudrámát. A többek közt Ron Howard felügyelete alatt készült hatrészes produkció 2033 és 2037 között mutatta be a Mars meghódítását úgy, hogy a játékidő felében egy dramatizált sorozatot, a másik felében pedig egy tudományos alapú dokuszériát nézhettünk.

 

De ahogy a 7 Oscarra jelölt mozi esetében, úgy a NatGeo szériájánál is csak a belső marsi helyszíneket építették meg, ez esetben az Origo Filmstúdióban, míg a szomszédos bolygó külső tereit Marokkóban vették fel. Mostanra viszont már eljutott odáig a magyar filmipar nemzetközi megítélése, hogy bátran álmodnak magyar környezetbe nagyobb vállalkozásokat is: a Mars második évada szinte teljes egészében Etyeken forgott, csak pár napra ugrott ki Marokkóba egy kisebb stáb, néhány statisztával, egy rövid pótforgatásra. A magyarországi forgatás ideje alatt a Korda Stúdió teljes területén a Marsot készítették, amelyen közel háromszázötvenen dolgoztak.

 

Több hazai színész szerepet is kapott a sorozatban. Mindjárt az első epizódban láthatjuk Sarbó Katát, ő alakítja Ava Macon matematikust, aki szaktudásával segíti a Daedalus űrhajó irányítását és landolását a Marson. A színésznő elmondta, hogy gyerekkora óta érdekli a csillagászat, ezért nagyon közel állt hozzá a téma, ugyanakkor rengeteget kellett készülnie, tanulnia a forgatásokra "Számos olyan szakkifejezés volt a szövegemben, melyeket még magyar nyelven sem ismertem, nemhogy angolul. Ráadásul a rendező elvárta, hogy naprakész információkkal rendelkezzünk az űrkutatás és a Mars-kutatás terén, ezért minden nap kaptunk tőle tudományos cikkeket, háttéranyagokat. Amikor nem forgattam, akkor is egyfolytában ezeket az anyagokat bújtam, folyamatos tanulás volt számomra ez az időszak" - mondta.

 

A Daedalus űrhajó Marsra jutását segítette Haumann Máté is, aki az IMSF szervezet egyik vezetőjét játssza. Az IMSF egy kitalált, valóságban nem létező szervezet (magyarul Nemzetközi Tudományos Mars Alapítvány), amely a sorozatban a Mars-missziót finanszírozza. "Én egy vezetőt alakítok, aki a fontosabb megbeszéléseknél van jelen, melyeket jellemzően krízishelyzetekben tartanak. Ő egy olyan figura, akinek hideg fejjel kell meghozni a legkomolyabb döntéseket is, ezért nagy nyomás nehezedik rá. Nem szabad hibáznia, hiszen választásai a misszió egész kimenetelére hatással lehetnek" - mesélte. "Bár most még csak filmet készítünk róla, kétségtelen, hogy ez az egész már elkezdődött, és jelenleg is rengetegen dolgoznak azon, hogy a Marsra jutás ne csak fikció legyen, hanem valósággá váljon. Láttam például egy űrsétát, amit a NASA közvetített, és elgondolkoztam azon, hogy mennyire közel kerültek, milyen személyessé váltak ezek a dolgok. Ma már szinte nincsenek távolságok, egy lépés csak a világűr" - mondTa a színész, aki ennek ellenére nem szívesen költözne a Marsra, hogy a forgatásokat nagyon élvezte.

 

A Mars Utunk a vörös bolygóra című filmben szereplő létrát, ami az űrhajóban helyezkedik el és az űrhajós székeket cégünk gyártotta le a filmhez.

Tekintse meg a képeket!

 

Kapcsolódó video:

Kapcsolódó galéria, nagyításhoz kattintson a képre.


Címkék: rozsdamentes létra, űrhajó, filmdíszlet, egyedi rozsdamentes termékek,

Oszd meg, ha érdekesnek találtad ezt a cikket:


megtekintve: 170921 alkalom

Rólunk

Ismerje meg Ön is termékeinket és szolgáltatásainkat!

Kapcsolat

Kérdése van? Árajánlatot szeretne? Inoxmester-Team Kft.-t keresse!

Címünk: H-8000 Székesfehérvár, Déli Vasút utca 7.
Mobil: +36 20 547 1282
E-mail: bundik@inoxmester.hu